Hirdetés
Emlék ülés Devecserben PDF Nyomtatás E-mail

Az Országos Polgárőr Szövetség 2011. november 8.-án 16 órakor tartotta az iszapkatasztrófa évfordulójának emlékülését Devecserben, ahol több somogyi polgárőr részesült kitüntetésben, díszoklevél jutalomban.  

Az emlékülés házigazdája Dr. Túrós András az Országos Polgárőr Szövetség elnöke volt, míg díszvendége Ékes József Országgyűlési Képviselő.

 

 

Ékes József Országgyűlési képviselő a következő szavakkal köszönte meg a polgárőrök munkáját:

 

„Önök azok a személyek - emberek, akik önként vállalva napi gondjaik mellett azt a tevékenységet, ami tulajdon képen a helyi településnek a legkisebb rezdülését is önökön keresztül tudja biztosítani az összes szervezet számára, hiszen ha egy településen negatív rezdülés van, azt önök tudják, ha egy településen pozitív rezdülés van azt is úgyszintén tudják.

A vörös iszap katasztrófa kapcsán polgármester urakkal együtt tényleg valóban vállvetve azt a munkát, amit önök elvégeztek azért valóban mindenki részéről, Kormány részéről, nemzetközi média sajtó részéről is nyugodtan lehet úgy fogalmazni köszönet jár. Én is ezt tudom tolmácsolni és nagyon megköszönöm azt a munkát amit tettek, és bízva abban, hogy valóban az itt élő állampolgárok is maximálisan átérzik azt a tevékenységet, amit nap mint nap a saját gondjaik, munkájuk mellett letesznek az asztalra és ezért ennek az országnak önök irányába hálásnak kell lennie."


Dr. Túrós András a következőkkel értékelte a polgárőrök munkáját:

   

„Hölgyeim és Uraim, igen tisztelt Polgárőr társaim!

Azért jöttünk ide, hogy megköszönjük azoknak a polgárőröknek a tevékenységét, akik részt vettek a vörös iszapkatasztrófa elhárításában. Azért jöttünk ide, hogy kezet fogjunk azokkal, akik ténylegesen, tevőlegesen részt vettek itt a katasztrófa elhárításában, mentésítésben. Arra gondoltam az ünnepi köszöntők során, hogy az ajkai timföldgyár ezt a megemlékezést, ezt az ünnepséget nagyobb gondossággal, óvatossággal megspórolhatta volna.

Nem nagyon szívesen jöttünk azt gondolom valamennyien erre a rendezvényre. Erre a rendezvényre nyilvánvalóan azért nem jöttünk szívesen, mert olyan katasztrófa történt itt a térségben, amelynek következménye nem csak térségben, nem csak az országban, hanem világra szólóan is megdöbbenést váltott ki.

Mindenki tudja és ismeri, hogy 10-en életüket vesztették. Mindenki tudja, hogy 286-an megsebesültek, megsérültek. Azt is tudja mindenki, hogy 306 házat le kellett bontani, mert megrongálódott. Tehát ténylegesen egy olyan súlyos katasztrófa történt itt a térségben, amely megdöbbentett mindenkit.

Az Állami szervek, a belügyi szervek, katasztrófavédelem néhány héttel ezelőtt már megtartotta az értékelését. Utána mégis úgy döntöttünk mi néhányan a megyei polgárőr szövetségek vezetőivel, hogy a polgárőrségnek is meg kell tartani ezt a megemlékezést, ezt az értékelést. Meg kell tartani azért, mert a polgárőrök jelesre vizsgáztak, mint ahogy egyébként gyakorlatilag minden nap ezt teszik, de ebben az esetben is jelesre vizsgáztak. Emlékszem én is arra, hogy 2010. október 4.-én a katasztrófa után izzott a telefonom. Az ország minden részéből, szó szerint mondom az ország minden részéből hívtak és a polgárőr vezetők felajánlották a segítségüket. Tömegesen százak, ezrek akartak idejönni a térségbe, hogy segítsenek. Természetesen konzultáltunk a Belügyminisztériummal, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal. Arra a következtetésre jutottunk, hogy nem szabad tömegesen ideengedni a civileket, a polgárőröket, hanem rendezetten, szervezetten, elsősorban a Veszprém megyeiek és a szomszédos megyékből jöjjenek és nyújtsanak segítséget. Sok konzultáció után úgy döntöttünk, hogy elsősorban Vass megye és Somogy megyei polgárőrök segítsenek itt az elhárításban, vagy éppenséggel a biztonság fenntartásában. Nos, ugye tudjuk elhangzott, hogy közel 2500 polgárőr segédkezett, azt is hallottuk, hogy 23 ezer szolgálati órát teljesítettek itt a térségben.

Azt gondolom, hogy nem is számok az érdekesek, hanem a szolidaritás, az a barátság, amely megnyilvánult a polgárőrök részéről tevőlegesen is és megnyilvánult a polgárőrök részéről akkor is, amikor 100 forintos adománygyűjtéssel megsegítették az itt élő polgárőrtársaikat, akik károsultak lettek és kárt szenvedtek.

Mindenről, ami itt történt és az a reagálás amivel, a polgárőrség evvel kapcsolatban tett, azt mondhatom leegyszerűsítve, hogy Magyarország, a magyar emberek, a lakosság minden körülmények között számíthat a polgárőrségre, legyen az Devecser, legyen az Kolontár, legyen az Szombathely, vagy Záhony. A polgárőrök ott lesznek, ha bajba kerülnek az embertársaik és segíteni fognak.

Befejezésül még egyszer tiszta szívből köszönöm mindenkinek, aki itt részt vett a katasztrófa elhárításában és úgy gondolom, hogy ez mindenki számára, a politika számára is, az állami szervek számára is és a polgárőrök számára is mementó kell hogy legyen.”



Ezek után az Országos Polgárőr Szövetség Elnöke a vörösiszap-katasztrófa elhárításában nyújtott példás helytállásáért a Polgárőr Érdemkereszt Arany fokozatú kitüntetésben részesítette Ladencsics János Zoltánt a Mesztegnyői Polgárőr Egyesület elnökét, valamint elnöki dicséretben és jutalomban részesítette Gazdag Ferencet a Siófok Közbiztonságáért Polgárőr Egyesület elnökét és Pitz Sándort a Kaposfői Polgárőr Egyesület elnökét. Díszoklevéllel jutalmazta Zajgár Attila kaposfői, Hajdú Attila mesztegnyői, Domán Tibor és Baksa Sándor kaposvári, Berg István somi, Kovács Attila somogyzsitfai, valamint Németh Mihály balatonlellei polgárőröket.


 

 

 

 

 

 

 

 

 

Segédanyagok

Somogy Megyei Polgárőr Szövetség hivatalos honlapja Támogatja a EU-Net Business Kft.