Hirdetés
Kínai polgárőr delegáció Somogyban Nyomtatás

Nem mindennapos, hogy országunkba érkeznek külföldről polgárőrök. Az meg felettébb kuriózum, hogy a távoli Kínából. Sőt, elmondható, hogy eddig ez még nem fordúlt elő a Magyar Polgárőrség életében.

 

A küldöttséget a Somogy Megyei Polgárőr Szövetség hívta meg ez év augusztus elején. Pont az időben járt Balatonlellén egy vállalati küldöttség, akik elmondták, hogy náluk is működik polgárőrség és ha meghívjuk őket szívesen eljönnek ismerkedésre, valamint tapasztalat cserére. Polgárőr barátaink Zhejiang (Csöcsiang) tartományból érkeztek. A tartomány 47 millió lakósú és Kína egyik leggazdagabb tartománya. Kelet-kínai tengerrel határos és Hangcsou fővárosa közvetlen szomszédságában van Shanghainak. Így már nekünk is könnyebb látókörben helyeznünk a térképen.

 

 

Először a Magyar polgárőrség, majd a Kínai polgárőség tevékenysége került bemutatásra.

Sok hasonlóság van a két szervezet között, többek között az önkéntesség, a lakósságot szolgáló áldozatos tevékenység. A különbség annyi, hogy Kínai kollégáink tevékenysége kizárólag a katasztrófa helyzetek kezelése és segítése, melyhez a központi költségvetés biztosítja az eszközöket és a működési költségeket. Ez a fajta finanszírozás számunkra is elfogadható lenne.

 

 

A polgárőrség 20 éves fennállásának alkalmából kiadott Almanach nagy sikert aratott a kollégák körében. Na nem az olvasása (fordítását Kínában végzik majd el), hanem a munka közbeni rengeteg fotó látványa.

 

 

Nagyon fontosnak és hasznosnak értékelte mindkét fél az eszmecserét, melyet tavasszal Kínában fog egy mélyrehatóbb szakmai tapasztalatcsere követni.

 

 

 

Segédanyagok

Somogy Megyei Polgárőr Szövetség hivatalos honlapja Támogatja a EU-Net Business Kft.