|
Kaposfőről adott élő műsort szombaton a polgárőr rádió,
aminek keretén belül ország-világnak bemutatták polgárőreink munkáját.

A délután öt órától este tízig terjedő műsor keretén belül méltatta a somogyi polgárőrök munkáját Witzmann Mihály, a megyei közgyűlés alelnöke, aki kiemelte, mennyire fontos a polgárőrök önzetlen munkája.
Mint mondta: "A polgárőrség jelenléte, kitartó, felelősségteljes munkája nagymértékben hozzájárult az elmúlt években is ahhoz, hogy Somogyban javuljon a bűnelkövetési mutató. Véleményem szerint, rendkívül nagy szerepük van a közbiztonság fenntartásában, és a bűnmegelőzésben egyaránt. Fontos kiemelni azt, hogy az önzetlen szolgálatot mindenféle külső kényszerítő körülmény nélkül, saját elhatározásból vállalták, illetve vállalják, annak érdekében, hogy az embertársaik még nagyobb biztonságba érezhessék magukat. Lényeges kiemelni, hogy nem csupán a közbiztonság megerősítésében mutatnak jó példát, hanem, - ha csak például a tavalyi esztendőre gondolunk, láthattuk azt is - hogy a természeti- és ipari katasztrófák esetén is aktívan közreműködtek, illetve kivették részüket abban, hogy segítsenek bajbajutott embertársaikon."

Witzmann Mihály elmondta azt is, hogy ugyan tavaly tudták anyagiakban is támogatni a megyénket, de sajnos ebben az évben már nem volt erre lehetőségük.
A polgárőr rádió mikrofonja elé állt Pungor János megyei rendészeti igazgató-főkapitányhelyettes, aki szintén kiemelte a polgárőrség munkájának fontosságát, méltatta a polgárőrök tevékenységét.
A Somogy Megyei Rendőrfőkapitányság rendészeti igazgatója elmondta:
"Úgy gondolom, könnyű dolgom van, ha jellemezni kell a rendőrség és a polgárőrség kapcsolatát Somogy megye vonatkozásában, hisz rettentő jó, és nem csak megyei szinten, hanem kapitányságok és polgárőrszervezetek között is. Minden területen lehet rájuk számítani. Legyen az Bűnügy-, vagy rendészeti terület, ahol a fizikális jelenlétre szükség van, ők ott vannak. A Balaton-parton is kiemelt feladatokat láttak el, és viszonylag jó eredményeket tudunk felmutatni a strandlopások és betöréses lopások tekintetében, így kedvezőbbek lettek a statisztikai adatok."
A polgárőr rádióban szerpelt és nyilatkozott még:

Sztányi Tibor Kaposfő polgármestere

Novákné Peterdi Tímea, Csurgói Polgárőr Egyesület elnök asszonya

Kurucz Zoltán, a Batéi Polgárőr Egyesület elnöke

Ladencsics János Zoltán, a Mesztegnyői Polgárőr Egyesület elnöke

Pitz Sándor, a Kaposfői Polgárőr Egyesület elnöke
és végül, de nem utolsó sorban Peszt Péter, a Somogy Megyei Polgárőr Szövetség elnöke.

Végig jó hangulat és kiváló riportok jellemezték a műsoridő teljességét, beleértve az előkészületeket és a búcsú jeleneteit is.
Ezúton is köszönjük a Rádió P-nek, hogy bemutatahattuk mennyire lelkesek, mennyire szorgalmasak, és mennyire elhivatottak megyénk polárőrei, valamint, hogy jó hírünket vitték a világba!
Profi munka volt lányok és fiúk!
|