| Országos Polgárőr Nap 2008 |
|
|
Országos polgárőr napon vettünk részt július 5.-én Budapesten ![]() Dr. Gyenesei István Önkormányzati Miniszter külön köszöntötte a somogyiakat. Nagy lelkesedéssel indult el Kutasról 1 fő, Siófokról 4 fő, Kaposvárról 11 fő és Balatonlelléről 23 fő. Várakozassál telve megérkeztünk a Puskás Ferenc stadion melletti Szobor parkba, ahol az öröm ürömmé változott és ez a nap folyamán csak fokozódott. Kezdődött azzal, hogy a somogyi sátrat már elfoglalták és a rendezők által kijelölt sátorból is elküldött egy "magasabb" szintű szervező. Ez így ment két alkalommal (közben a rendezvény egyik sarkából a másikba kellet átpakolnunk a mintegy fél tonna eszközeinket), ekkor úgy döntöttünk, hogy saját sátrunkat felállítjuk a sátorsor szélén. Ha azt gondolja a Kedves Olvasó, hogy ez jó döntés volt, téved, de mi nem tágítottunk és maradtunk.
![]()
A kalandos helyfoglalás után egy kis öröm, elkezdődött a megnyitó, ahol két somogyi polgárőr is átvehetett kitüntetést. Szablics István elnök az Önkormányzati Miniszter dicséretét, míg Bernáth Mihály a szövetség szaktanácsadója a Polgárőr Érdemkereszt arany fokozatát kapta.
![]() Elmondhatjuk, hogy megérdemelt helyre kerültek az elismerések. Ezután egymást bíztatva ismét jó hangulatban vártuk a kispályás labdarúgó döntő helyszínének bemutatását és a sorsolást. Ismét üröm lepte el a csapatot, mivel már 8 éve használaton kívüli salakos teniszpályát jelöltek meg.
A csoportbeosztásnál is a négy legerősebb csapat-, míg a négy leggyengébb csapat került egy-egy csoportba. Közben kiderült, hogy csak egy játékvezető érkezett és két pályán kellene párhuzamosan vezetnie.
A szél egyre erősödött, néha viharossá fokozódott és elkezdte hordani a salakos port, amitől volt olyan időszak, hogy nem lehetett látni az ellenfél kapuját, de a meccsek azért folytak. További felvételeket nem tudtam készíteni, mivel a por már ellepte a fényképezőt és félő volt, hogy károsodás éri. Bakik egész sorát követték el a rendezők. Az utolsó mérkőzést megnyertük 7:6-ra, kérdezzük a "Sporit" mi lett a vége?, azt válaszolta (jegyzőkönyv szerint 5:4 az ellenfél javára!!! NO KOMMENT! Azért az ellenfél volt olyan becsületes és jelezte, ez így nem jó, mert Ők vesztettek 7:6-ra, így a jegyzőkönyv is módosításra került, ha került. Egy személy volt, aki minden tőle telhetőt megtett a csapatok érdekében, nevezetesen Krúg Gusztáv Vas megyei elnök. Köszönjük neked Guszti bátyám! Végül a csapat az előkelő 5. helyezést érte el, ami ebben az időben és ezen a pályán kiváló eredmény. Gratulálunk mindenkinek a tisztes helytállásért. Közben a sátrunkban rotyogott a marhalábszár pörkölt, amit a kaposvári polgárőrök próbáltak valahogy megvédeni a porfelhőtől. Ez sikerült is nekik mindaddig, míg a rendőrségi helikopter le nem szállt mellettünk, na ekkor ez már nehezebb feladat jelentett. Minden jó, ha jó a vége!- mondja a közmondás és ez most is így volt, mivel a legfinomabb pörkölt nálunk volt található.
Végre megint valami jó ezen a Polgárőr Ünnepen! Jó étvággyal fogyasztottuk el a fejedelmi ebédet. Volt olyan, aki négyszer repetázott. A Zsűri is visszajött egy óra múlva ismételt kóstolásra, hiszen nehéz volt a helyezéseket eldönteniük. A végső és "hivatalos" eredményről nincs információnk, mivel az eredményhirdetés egy órát csúszott. Délután öt órakor elindultunk hazafelé és ismét jó hangulatban, viccelődtünk a buszon. Megérkezvén "kis hazánkba" közösen megállapítottuk, hogy sikeres és egyben nagyon tanulságos napot hagytunk magunk mögött. |
| Módosítás dátuma: 2009. január 25. vasárnap, 12:12 |





Kis ízelítő a "pálya" minőségéből.
Valahogy elkezdődött az Országos Döntő!!